Nem veszítettél el minden barátot – csak felnőttél

Hogy vagyunk a rohanó életünkben a feltűnő és eltűnő emberekkel? A karácsony előtti, sűrű időszakban gyakran jutnak eszembe azok a barátok, akiket rég nem hívtam, vagy akikről már-már azt hittem, elvesztek az életemből. Újra és újra eltervezem, hogy leülök, írok nekik pár sort, vagy időt szorítok egy telefonhívásra – aztán sajnos nem mindig így alakul. 

Persze nem minden kapcsolat szakad meg miattam, és volt néhány barátság, amelynek eltűnése kifejezetten megrázott. Ilyenkor haragudtam, szomorkodtam, magamban kerestem az okokat. Ahogy telik az idő, egyre többet jelentenek azok, akik olykor szükséges türelemmel kitüntetnek, és hálás vagyok mindazoknak, akik akár hosszabb kihagyás után is hajlandók ott folytatni a beszélgetést, ahol réges-régen abbahagytuk.

Mell Robbins Let them therory c. (magyar kiadásban: Hagyd rájuk) könyvét olvasva a felnőttkori barátságok kicsit más megvilágításba kerülnek, és ezt szeretném veletek megosztani, mert szerintem elvezethet néhány felszabadító felismeréshez.

De miért lehet fontos a téma? Egyfelől, tudományos kutatások egyértelműen igazolják, hogy a minőségi barátságok nemcsak lelkileg, hanem konkrét testi-élettani szinten is védőfaktorként működnek, sőt bizonyítottan a stabil társas kapcsolatokkal élők túlélési esélye közel 50%-kal magasabb, mint a társas izolációban élőké, és ez a hatás erősebbnek bizonyult, mint számos klasszikus egészségkockázati tényező (pl. mozgáshiány vagy elhízás). A baráti kapcsolódás csökkenti a krónikus stresszt, mérsékli a kortizolszintet, javítja az autonóm idegrendszer egyensúlyát, miközben fokozza az oxitocin termelődését, ami bizonyítottan támogatja a szív- és érrendszer működését, az immunválaszt és a regenerációs folyamatokat. Egyszerűen fogalmazva: amikor van kivel biztonságban kapcsolódnunk, a testünk nem túlélő üzemmódban működik, hanem gyógyul és szabályoz.

A felnőttkori barátságok mégis feladják a leckét, mert nagyon sok mindenben mások, mint amilyenek a gyerekkorunkban voltak. De mitől lehet ez a változás?

Mell Robbins szerint a barátság három pilléren nyugszik és ezek a meghatározó összetevők együtt kell, hogy jelen legyenek: ezek a közelség, az időzítés, és az energia. Kifejtem mindjárt mindegyik elemet kicsit részletesebben.

A közelség (proximity) egyszerűen azt jelenti, hogy akikkel egy meghatározott ideig együtt vagyunk azokkal könnyebben alakul ki bartáság. Kutatások szerint 74 óra kell, hogy felületes bartáságokhoz, és 200 óra a közeli bartáság kialakulásához. Ennyi időt könnyen együtt töltöttünk a középiskolában, vagy az egyetemen, ám munkahelyeket váltogatva, vagy vállalkozóként már sokkal nehezebb a helyzet. De ha idővel még jól is állnánk, még akkor is ott van bonyodalomnak a másik két pillérünk.

A második pillér az időzítés (timing), ami tulajdonképp az a fejezet, ahol az életedben tartasz. Az aktív korúak, körülbelül 22 és 65 éves korunk között a legtöbb időt a munka világában töltik, és még ha az első pillér (az együtt töltött idő) meg is lenne, probléma lehet,hogy az egy munkahelyen lévő dolgozók életük különféle fejezetében tarthatnak. Azonos korú gyerekek, idősödő szülők, jó vagy rossz párkapcsolatok meghatározzák a fókuszunkat és beszédtémáinkat. Ha az életünk egyik állomásán sok közös témát találva könnyen tudtunk kapcsolódni, nem biztos, hogy a „következő fejezetünkre” is tudjuk adaptálni a kapcsolatot. Talán ti is voltatok már úgy, hogy egy sulit, munkahelyet elhagyva a barátságok minden fogadkozás ellenére elhalványultak, és nem voltak fenntarthatók.

Fontos tehát kimondani, hogy életünkben és kapcsolatainkban lévő változás az eddig leírtakból is adódhat, és természetes dolog. A barátságok jönnek és mennek, hol közelebb hol távolabb érezhetjük magunkat másokhoz.

No de itt van még nekünk a harmadik pillér, az energia. És ez az, amiért végre mi is tehetünk valamit, bár nagyon ritkán adatik meg, hogy pontosan ugyanannyi energiát tudunk a kapcsolatba beletenni, talán ennek a változásnak a tudatosítása is fontos lehet. Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez az egész róla szól. „Az én hibám, vagy az én értékem függvénye, hogy nem hív vagy nem ér rá XY, gondolkodunk gyötrődve, ahelyett, hogy kezdeményeznénk, vagy elfogadnánk a barátság hullámzó természetét. Fontos lehet tehát hogy ne a hiányokra fókuszáljunk, hanem elfogadással és kedvességgel és elismeréssel értékeljük azokat a gesztusokat, amiket barátunk felénk tud épp tenni.

A felnőttkori barátságok már nem „megtörténnek velünk”, mint fiatalkorban. Ezeket tudatosan alakítjuk, és dolgozunk a fenntartásukon. Ha egy kapcsolat megingani látszik, érdemes emlékezni rá: attól, hogy a kapcsolódás intenzitása csökkent, nem biztos, hogy az embert veszítettük el. Lehet, hogy csak a három pillér egyikének az egyensúlya változott meg.